A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Könyvajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Könyvajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 17., vasárnap

150 éves a Vadrózsák

"A Kriza János Néprajzi Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság Folklór Szakosztálya és a Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Magyarok Titkársága könyvbemutatót szervez abból az alkalomból, hogy Kriza János, Erdély unitárius püspöke, hírneves folklórgyűjtő 1863-ban, éppen 150 évvel ezelőtt megjelentette a Vadrózsák című székely népköltési gyűjtemény első kötetét. A KJNT balladaprogramjának keretében, a Nemzeti Kulturális Alap jelentős támogatásával, megjelentette a Kriza János által tervezett Vadrózsák II. kötetét, illetve Kriza János szakmai levelezését. Továbbá elindította az Erdélyi és moldvai magyar online balladatárat."

Az esemény programja:

Köszöntő – Bárth Dániel, az MNT Folklór Szakosztályának elnöke

Jakab Albert Zsolt, a KJNT elnöke

Kriza János: Vadrózsák II. Erdélyi néphagyományok. Kriza János és gyűjtői körének szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Olosz Katalin. (Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2013)

Bemutatja Kósa László, az MTA rendes tagja

„Így nőtt fejemre a sok vadrózsa” Levelek, dokumentumok Kriza János népköltészeti gyűjtőtevékenységének történetéhez. A szétszóródott kéziratos anyagot összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Szakál Anna. (Kriza János Néprajzi Társaság – Magyar Unitárius Egyház, Kolozsvár, 2012)

Bemutatja Szilágyi Márton, az MTA doktora

Olosz Katalin előadása: Kriza-hagyaték a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumában
Szakál Anna előadása: Az ismeretlen Kriza János és ismeretlen gyűjtői

(A könyvek kedvezményes áron megvásárolhatóak a helyszínen.)
Helyszín: az MTA könyvtárának II. emeleti konferenciaterme (Budapest, Széchenyi István tér 9. sz.)
Időpont: 2013. november 18., hétfő, du. 15 óra

2013. október 22., kedd

Könyvajánló | Understanding Religion and Popular Culture. Theories, Themes, Products and Practices.

Terry Ray Clark and Dan W. Clanton, Jr. (eds.): Understanding Religion and Popular Culture. Theories, Themes, Products and Practices. Routledge, London – New York, 2012. ISBN: 978-0-415-78106-0

Mi köze Bob Dylannek a prófétákhoz? Hogyan látják a vallást a South Park szereplői? Hogyan cáfolta meg Yoda mester az amerikai társadalom legnagyobb mítoszait? Miben hasonlít egymásra a videójáték és a vallásgyakorlás?

Az Understandig Religion and Popular Culture című kötetben többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk. A könyv egy viszonylag új tudományterületre kalauzolja el az olvasót, amit az Egyesült Államokban „Religion and Popular Culture” névvel illetnek. Ez a kutatási terület, ahogyan az elnevezés is mutatja, a vallástudomány és az általános kultúratudomány mezsgyéjén fekszik, érdeklődési köre a vallás és a modern tömegkultúra egymáshoz való viszonya. Olyan témákat vizsgál, mint a vallás és a teológia kapcsolata a könnyűzenével, a filmmel, a médiával, és az irodalommal; a vallás szerepe a kortárs amerikai társadalomban, a politikában és a kommunikációban; illetve a tömegkommunikáció és a szórakoztatás etikája.

A kötet a szerkesztők szándéka szerint bevezetőként és egyben útmutatóként szolgál a témával foglalkozó diákok és tanáraik számára, lényegében tankönyvként és szöveggyűjteményként működik. Tanulmányokat tartalmaz a legkülönfélébb témákban, de a lehető legegységesebb formában és közös elméleti háttérrel. A bevezető fejezetben a szerkesztők tisztázzák a „vallás”, a „kultúra” és a „tömegkultúra” terminusok jelentését, megalkotják a kutatáshoz szükséges munkafogalmakat. A szerzők részletesen ismertetik a kutatásaik során használt módszereket és elméleteket, konkrét esettanulmányokon bemutatva azok működését. Minden tanulmányhoz további feladatok, kérdések és ajánlott olvasmányok kapcsolódnak. A könyv célja vállaltan az, hogy egyrészt további kutatásokra ösztönözze az egyetemek diákjait, másrészt megtanítsa a fiatal kutatókat a vallás, a társadalom és a tömegkultúra kritikus szemléletére. Arra, hogy észrevegyék a tömegkultúrában megbújó és általában nem tudatosuló vallási ideológiákat és tartalmakat, és ezáltal megtudjanak valamit saját automatizmusaikról, értékítéleteikről és hiedelmeikről is.

Miért érdemes olvasni ezt a könyvet?
  • mert szórakoztató, néha meglepő és elgondolkodtató
  • mert azt a világot mutatja be egy (vagy több) másik szemszögből, amelynek mi is „fogyasztói” vagyunk
  • mert megközelítésmódja irigylésre méltóan gyakorlatias
  • mert a kritikai szemléletet és a kutatói önkritikát nemcsak célként tűzi ki, hanem meg is valósítja
Mit ne keressünk a könyvben?
  • statisztikákat
  • bonyolult elméleti eszmefuttatásokat
  • extravagáns vallásértelmezéseket és kultúra-definíciókat
  • végleges válaszokat
A kötetben szereplő tanulmányok:

Terry Ray Clark: Introduction: What is religion? What is popular culture? How are they related?

Terry Ray Clark: Saved by satire? Learning to value popular culture's critique of sacred traditions.

Dell Dechant: Religion and ecology in popular culture.

Douglas E. Cowan: Religion in science fiction film and television

Douglas E. Cowan: Religion and cinema horror

Erik Bain-Selbo: On the sacred power of violence in popular culture.

Dan W. Clanton, Jr.: On the job and among the elect: religion and the salvation of Sipowicz in NYPD Blue.

John C. McDowell: „Unlearn what You have learnt” (yoda): the critical study of the myth of Star Wars

Rachel Wagner: Religion and video games: shooting aliens in cathedrals.

Jeffrey Scholes: The Coca-Cola brand and religion.

Courtney Wilder – Jeremy Rehwaldt: What makes music Christian? Hipsters, contemporary Christian music and secularization.

Jonathan Sands Wise: Lord of the Lembas: a study of what's cooking in pop culture?

Terry Ray Clark: Cursing then and now: Jeremiah's Scroll and the Boston Red Sox Jersey (can the Bible shed light on pop culture practices?)

Mark W. Flory: Postmodern prophecy: Bob Dylan and the practices of self-subversion.



Balázs Dorottya

2013. szeptember 23., hétfő

Könyvbemutató az MNT Folklór Szakosztályának szervezésében

A Magyar Néprajzi Társaság Folklór Szakosztálya

tisztelettel meghívja Önt az

Alsópapság, lokális társadalom és népi kultúra
a 18–20. századi Magyarországon


(Szerk. Bárth Dániel, ELTE BTK Folklore Tanszék, Budapest, 2013)

című tanulmánykötet bemutatójára.

A kiadványt bemutatja:

Kósa László akadémikus, professzor emeritus

Fazekas István történész, bécsi magyar levéltári delegátus

Helyszín: Néprajzi Múzeum (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12.) 213. terem

Időpont: 2013. október 8. (kedd), 15 óra

A kötet a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható

2013. szeptember 19., csütörtök

Könyvajánló | Trevor J. Blank


Trevor J. Blank: The Last Laugh. Folk Humor, Celebrity Culture, and Mass-Mediated Disasters in the Digital Age (Folklore Studies in a Multicultural World) The University of Wisconsin Press, 2013.

"Widely publicized in mass media worldwide, high-profile tragedies and celebrity scandals—the untimely deaths of Michael Jackson and Princess Diana, the embarrassing affairs of Tiger Woods and President Clinton, the 9/11 attacks or the Challenger space shuttle explosion—often provoke nervous laughter and black humor. If in the past this snarky folklore may have been shared among friends and uttered behind closed doors, today the Internet’s ubiquity and instant interactivity propels such humor across a much more extensive and digitally mediated discursive space. New media not only let more people “in on the joke,” but they have also become the “go-to” formats for engaging in symbolic interaction, especially in times of anxiety or emotional suppression, by providing users an expansive forum for humorous, combative, or intellectual communication, including jokes that cross the line of propriety and good taste.
Moving through engaging case studies of Internet-derived humor about momentous disasters in recent American popular culture and history, The Last Laugh chronicles how and why new media have become a predominant means of vernacular expression. Trevor J. Blank argues that computer-mediated communication has helped to compensate for users’ sense of physical detachment in the “real” world, while generating newly meaningful and dynamic opportunities for the creation and dissemination of folklore. Drawing together recent developments in new media studies with the analytical tools of folklore studies, he makes a strong case for the significance to contemporary folklore of technologically driven trends in folk and mass culture."


Trevor J. Blank & Robert Glenn Howard (eds.): Tradition in the 21st Century. Locating the Role of the Past in the Present, Utah State University, 2013.


"In Tradition in the Twenty-First Century, nine diverse contributors explore the role of tradition in contemporary folkloristics. For more than a century, folklorists have been interested in locating sources of tradition and accounting for the conceptual boundaries of tradition, but in the modern era, expanded means of communication, research, and travel, along with globalized cultural and economic interdependence, have complicated these pursuits. Tradition is thoroughly embedded in both modern life and at the center of folklore studies, and a modern understanding of tradition cannot be fully realized without a thoughtful consideration of the past's role in shaping the present.

Emphasizing how tradition adapts, survives, thrives, and either mutates or remains stable in today's modern world, the contributors pay specific attention to how traditions now resist or expedite dissemination and adoption by individuals and communities. This complex and intimate portrayal of tradition in the twenty-first century offers a comprehensive overview of the folkloristic and popular conceptualizations of tradition from the past to the present and presents a thoughtful assessment and projection of how "tradition" will fare in years to come. The book will be useful to advanced undergraduate or graduate courses in folklore and will contribute significantly to the scholarly literature on tradition within the folklore discipline."

2013. szeptember 18., szerda

Könyvajánló | Kolozsvártól Pécsig, a yaoitól a juhászatig


Farkas Judit–Keszeg Vilmos (szerk.): Kolozsvártól Pécsig, a yaoitól a juhászatig. Néprajzi–kulturális antropológiai tanulmányok két doktori iskolából (Studia Ethnologica Hungarica XVI.)

"Két doktori program fiatal kutatóinak tanulmányait tartja kezében a tisztelt Olvasó. A Pécs Tudományegyetemen, illetve elődjén, a Janus Pannonius Tudományegyetemen 1991 szeptembere óta folyik rendszeres, szakos néprajzi képzés, a tanszék 2001-ben vette fel a Néprajz – Kulturális Antropológia nevet, és ugyanebben az évben kezdte meg a PhD-képzést a PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskolája keretében. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a néprajz szakos képzés az 1990-1991-es tanévtől kezdődően indult, és ugyanezen évtől biztosított a doktori képzés is.
A két doktori program 2011 áprilisában Pécsett, majd 2012 júniusában Kolozsvárt szervezett közös néprajzi–antropológiai doktori konferenciát, ahol a doktori képzésben részt vevő fiatal kutatók mutatták be friss kutatási eredményeiket. A két találkozás lehetőséget nyújtott az előadások meghallgatására, a készülő disszertációk megismerésére, gyűjtés- és kutatásmódszertanok megvitatására. Jelen kötet a két műhelykonferencia előadásait tartalmazza. A tanulmánykötet tematikailag rendkívül széleskörű: emlékezet, lokális történelem, hatalmi viszonyok, kitelepítés-történetek, nemi szerepek, identitás-kérdések, gazdasági kapcsolathálók, színek és ízek egyaránt helyet kapnak benne. Időben a 17. századtól egészen napjainkig terjed a kutatások intervalluma, térben pedig a Kárpát-medencét járjuk be a szövegek segítségével. Tudományos műhelyként természetes, hogy a tanulmányokban visszatérő téma a források relevanciája és közlésének módja, a gyűjtő narratívája és az adatközlői érzékenység tiszteletben tartása, a kutatói hipotézisek és tézisek reprezentativitása. Az említett tematikus széleskörűség ugyanakkor mégis szoros egységbe áll össze a kötetben, annak a tudományos értékrendnek, szigorú szakmai kritériumrendszernek köszönhetően, ami a két doktori programot egyformán jellemzi."

2012. június 22., péntek

Küllős Imola: Közkézen, közszájon, köztudatban

Megjelent Küllős Imola válogatott tanulmányait tartalmazó 
Közkézen, közszájon, köztudatban című kötete az 
Akadémiai Kiadónál!

Kiadás éve: 2012
Kiadó: Akadémiai Kiadó
Terjedelem: 496 oldal
Formátum: B5
Kötés: keménytábla
ISBN: 978 963 05 9204 8


"A szövegfolklorista Küllős Imola a szájhagyományozó népköltészet és a populáris kultúra bonyolult összefüggéseivel és egymásra hatásával foglalkozik. Tanulmányaiban a kéziratos és nyomtatott forrásokból feltárt 18-19. századi népszerű közköltészet egy-egy jellegzetes műfaját, a népdalok és balladák szövegének történeti változásait, jelentését, funkcióját és stílusát elemzi. Örökzöld folklorisztikai problémák és a magyar folklorisztikában eddig nem vizsgált témák, hagyományos és újszerű szempontok, szövegelemzési módszerek, valamint színes és változatos példaanyag teszi gondolkodásra késztető, érdekes és információgazdag olvasmánnyá írásait. A kötetet mindazoknak ajánljuk, akiket a néprajztudomány közvetett forrásai, a mentalitástörténet, a szájhagyományozó folklór és a régi magyar költészet kérdései érdekelnek."

A kötetbe az alábbi linken lehet beleolvasni: PDF

Forrás: http://akkrt.hu/1351/tudomany/neprajz_samanisztika/kozkezen_kozszajon_koztudatban


2012. június 3., vasárnap

Identitás és kultúra a török hódoltság korában. Ács Pál–Székely Júlia (szerk.)

                                 Kiadás éve: 2012
                                 Kiadó: Balassi Kiadó
                                 Terjedelem:   568 oldal
                                 Kötés: papírtábla
                                 Fomátum: B/5
                                 ISBN 978-963-506-871-5

"A kötet a magyarországi török hódoltság korának sok szempontú, több kérdéskört érintő interdiszciplináris kézikönyve – de nem szorítkozik csupán a hódoltság kultúrájának bemutatására. A könyv fejezeteit alkotó szövegcsoportok török korbeli identitásproblémákat tárgyalnak. A gyűjtemény a kulturális, nemzeti és vallási identitás problematikáját a történettudomány, a művészettörténet, az irodalomtudomány, a vallástörténet és a folklór szemszögéből vizsgálja. Ebben a történelmi korszakban – mind keresztény, mind török oldalon – identitások tömkelege létezett egymás mellett, amelyek mind hatottak egymásra. E kötetben a legtöbb szó a hódoltság kori ember többszörös identitásáról esik." 

A kötet tartalma: 

Fodor Pál: Az oszmán-török identitás változásai (14-17. század) 
Sudár Balázs: Az oszmánok és Magyarország mentális meghódítása

Kovács Zsuzsa: A budai mufti könyvtára a bolognai Marsili-gyűjteményben 
Erdélyi Gabriella: Túlélési stratégiák a török idején
Sz. Simon Éva: Sorsfordító kényszerpályák. Menekülők és behódolók az oszmán-magyar határvidéken
Kovács József László: Váradi György omniariuma. Egy hódoltsági jegyző változatos életútja
Kármán Gábor: Harsányi Nagy Jakab változó törökképe
Jakó Klára: Havasfölde és Moldova szerepe Erdély portai kapcsolataiban
Szabó Péter Károly: Erdély "jogi" érvei a hódoltsági határok megörzésére
Csepregi Zoltán: A Debrecen-Egervölgyi Hitvallás (1562) új kiadásának tanulságai
Molnár Antal: Velence és a hódoltsági missziók. Marnavics Tomkó János ismeretlen javaslata a balkáni és a hódoltsági katolikus egyház újjászervezésére (1624)
Mikó Árpád: A késő középkori székesegyházak liturgikus felszerelésének sorsa a kora újkori Magyarországon
Kiss Erika: A hódoltság ötvössége a 17. században
Gerelyes Ibolya: A törökös-balkáni ékszertípusok elterjedése a hódoltságban
Pásztor Emese: Cafrang, csótár, jancsika. A magyar nyelvű források szerepe a hódoltság kori török iparművészet történetének kutatásában
Gulyás Borbála: A török elleni harc megjelenítése a Habsburgok udvari ünnepségein a 16. században
Ács Pál: Sárkányölő a csodakabinetben. Kuriozitás és hőskultusz Eszterházy Pál Egy csudálatos ének című versében
Szilágyi Emőke Rita: Teucri sive Turci. Egy ideologikus elnevezés története a 15. századi latin nyelvű művekben
Lovas Borbála: Erkölcs és identitás. Pogányság és kiválasztottság Enyedi György prédikációiban
Drosztmér Ágnes: Szilágyi Mihály fogsága és a hercegnő szerelme. Egy magyar és egy oszmán-török széphistória párhuzamai
Csorba Dávid: Orális török néphagyomány egy magyar krónikában
Csörsz Rumen István: A törökök sípjától a magyar töröksípig
Küllős Imola: Törökök a magyar népballadákban
Voigt Vilmos: Sok évszázados ellenségünk rokon dallamai ( és néhány más dolog). Van-e nyoma az oszmán-török folklórnak a magyarban?
J. Újváry Zsuzsanna: Nemzeti identitás és a törökkel megtartandó béke kérdése a 17. század első felében. Esterházy Miklós 1641. évi Opiniója
Martí Tibor: Az Esterházyak vitézi ethosza a 17. században
Illik Péter: Hódoltatás és summaemelés a Vas megyei török hódoltsági peremvidéken a 17. század első felében
Méhes Péter: Egy végvár mindennapjai. Élet a kiskomáromi várban Túrós Miklós vicekapitány (1642-1658) leveleinek tükrében
Varga Szabolcs: A bosnyák hőseposzok hódoltságképe
Bene Sándor: Illíria, vagy amit akartok. A karlócai békét követő viták az egykori hódoltság déli határvidékének politikai berendezkedéséről
Siptár Dániel: A szerzetesség első megtelepedési hulláma a török kiűzése után
Deák Antal András: Két ismeretlen napló a török hódoltság végéről
Tóth Gergely: Bél Mátyás a török hódoltságról és a török utáni Magyarországról
Tóth Zsombor: Extra Hungariam non est? Komáromi János törökországi experientiája
R. Várkonyi Ágnes: Magyar udvar Nikomédiában. Udvari kultúra és identitás az emigrációban

2012. június 1., péntek

Görög Veronika: A három út

"Görög Veronika 1980-ban találkozott először az akkor harminckét esztendős Berki Jánossal, akit a Nógrád megyei Varsányban és környékén híres mesemondóként emlegettek. A következő esztendőkben számos „mesehétvégén” gyűltek össze széles családi körben az érdeklődők, s ilyen alkalmakkor jegyezte le Berki cigányul és magyarul elmondott fantáziadús történeteit a kutató. A kötet a mesék mellett Berki élettörténetét is tartalmazza saját előadásában, amelyből családja, környezete, a nehéz körülmények között élő cigányság sorsa is hitelesen kirajzolódik. Görög Veronika tanulmánya a cigány mesék magyar és európai összefüggéseit elemzi. Berki János már nem érhette meg e könyv megjelenését."

Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 230 oldal
Kötés: papírtábla
Formátum: A/5
ISBN 978-963-506-878-4
Forrás: