"Kriza János születésének 200. évfordulóján, 2011 nyarán Erdély-szerte számos ünnepségen emlékeztek a székely népköltészet kiváló közreadójáról. Kolozsváron jeles kutatók tudományos értekezleten újabb adalékokkal gyarapították Kriza János halhatatlan életművét mind a székely-magyar folklór, mind az irodalomtörténet szempontjából; korábban nem ismert adatokat is – annyi év után – feltártak.
Ugyanakkor Nagyajtán azt bizonyították két alkalommal is, hogy folyamatosan éltetik szülőfalujában Kriza János emlékét, őrzik vagy felújítják az általa közölt népköltészeti hagyományokat. És éltették emlékét a központi és megyei újságok, összefoglaló film is készült élete főbb mozzanatairól, kiemelve munkásságának jelentőségét – elsősorban a székely folklór feltárásában. És megemlékeztek róla kisebb-nagyobb összejöveteleken a megye több helységében.
Az ünnepségek során emlékezetbe idézték, hogy Nagyajtán Kriza János apja és öccse együttesen 90 éven át papjai voltak e közösségnek, s hogy a tanár és püspök, a népköltészet gyűjtője iránti tiszteletből a kolozsvári diákok, az Unitárius Kollégium önképző körének tagjai elhatározták: a szülőházat emléktáblával jelölik meg, melyhez aprópénzük összegyűjtögetésével teremtették meg az alapot. A sikeres avatóünnepségre 1882. július 30-án – írta a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Nemere – Nagyajtáról és a környékről mintegy háromezren gyűltek össze, s az ünneplőket az akkori Magyarország kiemelkedő tudományos és kulturális intézményei képviseletében kiváló megbízottak köszöntötték.
Nem feledhetjük azt sem, hogy 1911-ben, születésének századik évfordulóján a köszöntés mellett a Vadrózsákat újból kiadták, hogy 1975-ben, halálának századik évfordulóján Nagyajtán, visszafogottan ugyan, de megemlékeztek a falu szülöttéről.
Számos helyen utcákat, intézményeket neveznek el róla. 1991. július 7-én szülőfalujában, folytatva a hozzá fűződő megbecsülést, Kriza János bronzba öntött mellszobrát helyezték el, az európai hírű szobrász, Jecza Péter alkotását. Nagyajtán összegyűjtötték a személyéhez kapcsolódó tárgyakat és művei egyik részét, s emlékszobát rendeztek be. Nevével hívták össze Erdélyben 1990-ben mindazokat, akik a néprajz gyűjtői, kutatói, közreadói voltak, s megalakították a Kriza János Néprajzi Társaságot, amely szüntelen munkálkodó névadójához méltóan számos kiváló eredményt tud felmutatni – egészen napjainkig. Egyben Erdélyben először alakulhatott önálló magyar néprajzi társaság.
A Vadrózsákat már többször újból kiadták, bizonyos részeket külön is megjelentettek, de a 200. évforduló tiszteletére Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, 1863 óta először, változatlanul, hasonmás kiadásban tette közzé.
A Vadrózsák új hajtása
Alig zajlottak le a 200. évforduló ünnepségei, máris új, Kriza János köszöntését jelentő kötet látott napvilágot. A kiváló fiatal néprajzkutató, Szakál Anna hosszas keresgélés után összegyűjtötte azokat a leveleket, amelyek tanúi a Vadrózsák születésének és megjelentetésének, sőt, a későbbi fejleményeknek is.
Amióta 1911-ben Sebestyén Gyula a Magyar Népköltési Gyűjtemény XI–XII. kötetében másodszor is megjelentette a Vadrózsákat, s csatolta hozzá Kriza János Gyulai Pálhoz írt tizenkét levelét, valamint önéletrajzát, a kutatók arra törekedtek, hogy minél bővebben megismerkedjenek azokkal a levelekkel, amelyeket Kriza János írt, vagy barátai, társai, segítői neki küldtek. Innen-onnan elő-előkerült egy-egy levél, de hiába mutatkozott igény a teljes levelezés megismerésére, ez mindmáig nem valósult meg. Most pedig jelentkezett egy jeles, fiatal Kriza János-kutató, Szakál Anna, aki vállalkozott a sok ideje húzódó feladatra, s viszonylag rövid idő alatt levél- és könyvtárakat végigkutatva összegyűjtötte a megismerhető leveleket, külön kötetben megjelentette, így mindenki számára ismertté és kutathatóvá tette.
Korábban gyakran megállapították, hogy Kriza János népköltészeti gyűjtését többnyire levelezés útján szervezte, hogy a diákjaival közvetlen kapcsolatot tartó tanár tanítványai eltávozta után levelezés segítségével irányította a népköltészet további gyűjtését. A maga szerepét így fogalmazta meg Gyulai Pálhoz 1863. január 9-én írt levelében: „Tán nem tettem éppen haszontalan dolgot e vállalatommal. Erősebbek tegyenek többet. Ennyit önérzettel mondhatok, hogy nálam nélkül többet gyűjtőtársaimnak még képzete sem lett volna a népdalok, balladák becséről – s csak folytonos sürgetésemre, a velem való barátságos viszony folytán indultak neki –, s most is regnálok rajtok minden felé, hogy a mit megmenthetünk, mentsük meg az elveszéstől: mert bizony nagyon kevés tudja, a mi még fennmaradt is.” Nem hagyhatjuk szó nélkül másik levelében közölt megfogalmazását sem: „Annyi érdemem legalább leend, hogy expeditiót bocsátottam ki a nemes vadak felkutatására, hogy arany galiczkába csalogathassuk a jótartásra érdemeseket is.”
E paptársakhoz, iskolamesterekhez, barátaihoz írt levelekkel próbálta „aranygaliczkába” a népköltészet korabeli kincseit, s amely levelek számos titkot őriznek személyiségéről s a korról. Összegyűjtésére sokan gondoltak, megvalósítására most került sor.
Legtöbbször azt közölték, hogy Kriza János számtalan levelet írt a népköltészeti gyűjtés szervezése során. Faragó József megállapítása 1977-ben: „A levelezésből egy sokfelé ágazó, a múlt század (XIX.) legnagyobb arányú erdélyi magyar folklórgyűjtő és kutatómunkájának körvonalai rajzolódnak ki előttünk; mindez Krizának sok száz, talán több ezer levelébe s ugyanannyi munkaórájába került, de ugyanannyi boldog órát is szerzett számára.”
Mindezen általános és hasonló közlések után Szakál Anna átkutatva a számba vehető intézményeket, kapcsolatot keresve családokkal is, Kriza János 559 levelét találta meg, 33 személynek címezve, amelyek közül 59-ben népköltészeti vonatkozású utalások találhatók, a hozzá írt 59 levélnek 21 feladója volt, népköltészetről 19-ben írtak. Nyomban hozzáfűzi, hogy korábbi tanulmányokban különböző kutatók még idéznek egy-egy levélből, de azok eredetijét nem találta meg.
Szakál Anna összegezi a levelek összegyűjtése során a mennyiségre vonatkozó véleményét: „Bár látszólag a legtöbb szóba jöhető levéltár és abban a lehetséges fondok átnézése megtörtént, azonban ahogy új gyűjtők is felbukkanhatnak, úgy szinte valamennyi levéltárban előfordulhat, hogy olyan helyen rejtőznek Krizához vagy a gyűjtőhálózat más tagjához kapcsolható anyagok, amire korábban nem gondoltunk. Így a mostani kötet közreadásával a gyűjtőhálózat feltárása nem tekinthető lezártnak, inkább csak egy forrásfeltáró munka egy állomásának, s csupán találgatni lehet, mekkora lehet(ett) az ő teljes hagyatéka, hány levelet válthatott a gyűjtőivel, mennyi levelet írhatott naponta, hány levél érkezett hozzá egy héten, és mikor tudta ezeket megválaszolni.”
Így Szakál Anna kötetében a fenti szempontok és kiegészítések szerint 93 levél teljes szövegét betűhíven közli, kiegészíti még a Kriza János halálát követően írt levelekkel, mintegy, a Vadrózsák utóéletét bemutatva egészen a 131. levélig, majd dokumentumok következnek. Az utólagos pontos eligazodás kedvéért a felsorolás után kimutatásban is közzéteszi, hol, hány levél található. Becses értéknek kell tekintenünk azt a megvalósítást is, hogy a könyvhöz CD-lemezen megtalálható mindenik levél fényképmásolata.
További érdemei, hogy filológiai pontossággal ellenőrizte a leveleket: hol, mikor, ki írta, már közölték-e valahol, hol jelent meg; ha többször is idézték, akkor összehasonlította a szövegeket, kimutatta az esetleges elírásokat vagy kihagyásokat.
Pontosságra törekvésének egyetlen bizonyítékát említjük meg, ami egyben egész munkamódszerére is rávilágít: Kriza János közölte a Budai Ilona című balladát. Később egyik kötetben ismételten megjelent, amelyhez jegyzetként fűzték, hogy gyűjtője „1862-ből származó kézirata nyomán, az ő helyesírásával közöljük (EA 3652)”. Tehát minden hitelesítve. Ezt a leltári számmal ellátott közlést később két másik kutató szó szerint átvette, majd ennek hitelt nem adva Szakál Anna a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Archívumában megkereste az eredeti kéziratot. Bizonyos feltevéseket vizsgálva, írásokat összehasonlítva megállapította, hogy a ballada igazi gyűjtője más személy, mint akit eddig közöltek.
Sok más mozzanatát is felsorolhatnánk Szakál Anna kutatási módszerének, pontosságra törekvésének, de ehelyett megállapítjuk, hogy a közölt levelek gondos vizsgálatával, közreadásával igen hasznos és fontos szolgálatot tett a népköltészeti kutatásnak, lehetővé tette Kriza János törekvésének megismerését, hitét abban, hogy kellő kitartással, széles körű támogatással, a segítők állandó biztatásával, sok akadály ellenére, évek múlása után is megvalósítható a székely népköltészet első kötetének közreadása. A közölt levelek Kriza János napi vívódásairól, gondjainak szaporulásáról, gyakran egész gondolkodásmódjáról, anyagi aggályairól vallanak, hisz még halála után is a családnak kellett törlesztenie azt az adósságát, mely az első kötet nyomdai költségei miatt fennmaradt. És az is kiderül e levelekből, hogy Kriza János vállalkozását nem csak folklórfeladatnak, hanem azt jóval meghaladó nemzeti ügynek is tekintette.
Zárhatjuk azzal e közlésünket, hogy Szakál Anna hiánypótló, értékes művel gazdagította Kriza János hagyatékát, hozzáértő, megbízható, pontos munkája pedig feljogosít arra, hogy leírjuk: Szakál Annáról az elkövetkező időkben még sokszor hallunk. Ezt a munkáját pedig megköszönjük.
Nyílik még tavasz a Vadrózsák második kötetének is
A Vadrózsák megjelenését követően, 150 év után is nézzük, hogy Kriza János azt írta a címoldalra: Első kötet. Pedig Kriza – a fent említett levelekből tudhatjuk – már amikor hozzákezdtek Kolozsváron a Vadrózsák nyomdai munkálataihoz, arról írt 1862. július 10-én, hogy készül a második kötet kiadására is, sőt, ugyanazon évben, december 9-én Gyulai Pálnak mutatványt küldött „a Vadrzózsák sajtó alá menendő 2ik kötetéből”. S attól kezdve egyre gyakrabban írt arról, hogy „A Vadrózsák IIik kötetét kész vagyok bármikor kiadni”. 1875-ben, a halála előtti napokban is a Vadrózsák második kötetének előkészítésével foglalatoskodott, közben arról is kellett írnia, hogy az első kötet nyomdai költségeit nem tudta kifizetni, de végig él reménye, hogy „…tán nyílik még tavasz a »Vadrózsák« második kötetének is”.
S a tavasz a második kötet megjelenéséhez most, 150 év után érkezett el, amikor a kovásznai származású, a mai sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium elődjében, a 2. sz. Líceumban érettségiző Olosz Katalin néprajztudós, -kutató beteljesítette Kriza János álmát: sok fáradsággal összegyűjtötte mindazt, amit ő a második kötetben szánt közzétenni.
Tán ezzel nem árultam el titkot, hisz a kötet a nyomdából már kilépőben, és Szakál Anna is írt róla említett könyvében. S azt is elárulhatjuk a második kötetről, hogy az előzőhöz hasonló terjedelemben jelent meg, hisz az első kötetet 580, a másodikat 570 oldalon nyomtatták. Köszöntjük megvalósítóját, köszönjük az újabb Kriza János-kötetet."
