2013. február 10., vasárnap

Műhelybeszélgetés | Gyáni Gábor | TÚLÁRADÓ EMLÉKEZÉS – ARCHIVÁLÁSI KÉNYSZER

Műhelybeszélgetés


GYÁNI GÁBOR

TÚLÁRADÓ EMLÉKEZÉS – ARCHIVÁLÁSI KÉNYSZER

című írásáról


Gyáni Gábor (MTA BTK Történettudományi Intézet) a vita elején ismerteti téziseit,
emellett az írás teljes szövege innét le is tölthető.
"A társadalom- és humántudományi archívumok és adatbankok, különösen történeti vonatkozásban, ennél persze szerényebb adatmennyiséget tartogatnak és kínálnak, bár az utóbbiak mennyiségi paraméterei sem feltétlenül kecsegtetnek azzal a lehetőséggel, hogy könnyen eligazodjunk bennük és ahhoz férjünk hozzá vagy úgy férjünk hozzá belőlük bármihez, ahogyan éppen érdekünkben áll. Nem utolsósorban azért, mert a történeti archívumok, tartalmazzanak szöveget, képet vagy éppen tárgyat, eredetileg nem digitális információkként léteznek, jóllehet akadnak próbálkozások az ilyen gyűjtemények egy részének a digitalizálására is. De ez a munka, minden bizonnyal sokáig el fog húzódni, ha halad egyáltalán előre. Több, egymáshoz kapcsolódó kérdést vethetünk fel ezzel kapcsolatban. Az egyik így szól: milyen indokok szólnak a hagyományos adathordozók digitalizálása mellett és főként, hogy kinek az érdekében történjék ez a munka. Még ezt megelőzően fel kell azonban vetni azt a kellemetlenkedő kérdést, hogy van-e értelme magának az archiválási buzgalomnak. Kezdjük az utóbbival. (...)"
Időpont: 2013. február 18., hétfő, 16 óra.
Helyszín: ELTE Bölcsészettudományi Kar, Filozófiai Intézet
Budapest, VIII. Múzeum krt. 4. „i“ épület, 208-as terem.

A szöveg a „Megőrzés – kutatás – megosztás” című konferencia nyitóelőadásaként elhangzott  2013. január 17-ikén az MTA BTK Zenetudományi Intézetében.

A szerző hasonló tárgyú „Levéltári kánon és történetírói tapasztalat“ című tanulmánya
(eredeti megjelenés: Levéltári Szemle 2008/3;
módosított változata a szerző Az elveszíthető múlt: A tapasztalat mint emlékezet és történelem
Budapest: Nyitott Könyvműhely 2010 kötetében )
itt olvasható.

Felkért hozzászólók:

ERDÉLYI ÁGNES (ELTE BTK Filozófiai Intézet, Általános Filozófia Tanszék)

KELEMEN JÁNOS (ELTE BTK Filozófiai Intézet, Általános Filozófia Tanszék)

NEUMER KATALIN (MTA BTK Filozófiai Intézet, Filozófiatörténeti Kutatócsoport)

RADNÓTI SÁNDOR (ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Esztétika Tanszék)

VIKÁRIUS LÁSZLÓ (MTA BTK Zenetudományi Intézet, Bartók Archívum)


A felkért hozzászólások után általános vita a közönség részvételével.


A rendezvényt szervezi: MTA BTK Filozófiai Intézet Filozófiatörténeti Kutatócsoportja és az ELTE BTK Filozófiai Intézet.

A beszélgetés az MTA BTK Filozófiatörténeti Kutatócsoport Bölcsészműhely sorozatának nyitórendezvénye.



 

2013. január 30., szerda

Szakál Anna: „Így nőtt fejemre a sok vadrózsa...”



Levelek, dokumentumok Kriza János népköltészeti gyűjtőtevékenységének történetéhez.


A szétszóródott kéziratos anyagot összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi 

Szakál Anna

a Kriza János Néprajzi Társaság és a Magyar Unitárius Egyház kiadásában (Kolozsvár, 2012).


2012. december 30., vasárnap

"Halandó, ezeket megmondjad!" Magyar nyelvű imádságok a XV–XVI. századból


Megjelent a TINTA kiadónál 



szerkesztésében!

"A kötetben olvasható imádságokat a XV. század második felében és a XVI. század első harmadában vetették papírra (vagy pergamenre), eredetük azonban általában ennél is korábbi. Többségük forrása két latin nyelvű imagyűjtemény, amelyet az egész korabeli Európában használtak. A fordítások elsősorban a latinul nem tudó apácák számára készültek, és kéziratos másolás útján terjedtek. Némelyik többféle változatban is fennmaradt. 



A kötet megőrzi az eredeti szövegek nyelvi sajátosságait, híven tükrözve a középkori kolostorokban egykor elhangzott imák szövegét. A mai helyesírással közölt és lábjegyzetekkel kiegészített szövegek között több ismerős imádságot is talál az olvasó."

Forrás: Tinta Kiadó

A kötet két összeállítójával 2012. december 12-én a 
Kossuth Rádióban riport készült a Kultúrkör műsorban, mely az alábbi linken meghallgatható:

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-12-12

A Kultúrkör műsor 21 óra 04 perckor kezdődik, a könyvről a riport 21 óra 12 perc 40 másodperckor indul.



2012. december 23., vasárnap

Megjelent az első Doromb-kötet!


Do­romb: Köz­köl­té­szeti ta­nul­má­nyok, 1, szerk. Csörsz Ru­men Ist­ván, 
Bu­da­pest, re­citi, 2012.

"A Do­romb tanulmánykötet-sorozat a köz­köl­té­szet, a po­pu­lá­ris iro­da­lom rej­tel­mes vi­lá­gába ve­zet. A cí­met a re­form­kori deb­re­ceni kéz­ira­tok ha­tá­sára, öniro­ni­ku­san vá­lasz­tot­tuk. Nem két­sé­ges: bi­zony lant­ról lesz szó e kö­te­tek­ben, amely csak lát­szó­lag „ne­ga­tív”. In­kább: me­zít­lá­bas, fa­pa­dos, furn­ér­tetős, fil­lé­res, egy­húrú, al­kalmi… Aki lan­tot pen­dít, az ké­pes dal­la­mot ját­szani – aki do­rom­bot, az a dal­lam­nak csak árnyé­kát, ki­vo­na­tát, rit­mu­sát, il­lú­zi­ó­ját. Az egyi­kük lét­re­hoz, a má­si­kuk fel­idéz, he­lyet­te­sít, re– vagy de­konst­ruál. Egyi­küké a Mű, má­si­kuké a szöveg. A so­ro­zat nyitó da­rab­já­nak ta­nul­má­nyai a kö­zép­kor­tól a re­form­ko­rig sok­féle köz­köl­té­szeti érint­ke­zé­sekről, hát­tér­tu­dás­ról, a po­pu­lá­ris kul­túra iro­dalmi kap­cso­la­ta­i­ról tu­dó­sí­ta­nak. Ta­lán íze­lítőt ad­nak ab­ból a kör­for­gás­ból, amely száj­ha­gyo­mány és írás­be­li­ség, elit mű­vé­sze­tek és a köz­népi, fa­lusi, mező­vá­rosi, később pol­gári kö­zös­ségi mű­velt­ség kö­zött fi­gyel­hető meg. S ne gon­dol­juk, hogy csak e régi ko­rok­ban, hi­szen nap­ja­in­kig egé­szen ha­so
nló fo­lya­ma­tok tart­ják ébren a po­pu­lá­ris kultúrát."


A kötet tartalma: 

BARTÓK Zsófia Ágnes: Az Exemplum mirabile történetének szóbeli és írott hagyományozódása
VADAI István: Szóban kettő – írva négy. Az oralitás metrikájáról
ÁCS Pál: A látható nyelv. A költészet vizuális képe a XVI. századi magyar könyvekben
CSIRKÉS Ferenc: Egy török nyelvű vallási propagandavers a XVI. századi Iránból és Anatóliából
KISS Béla: Hymen szövétneke. Mitológiai utalások a XVIII–XIX. századi magyar lakodalmi költészetben
VOGEL Zsuzsa: Faludi Ferenc verseinek recepciója a XVIII–XIX. századi kéziratos énekeskönyvekben
CSÖRSZ Rumen István: Az első magyar lírai antológia: a váci Énekes Gyűjtemény (1799, 1801, 1803, 1823)
NAGY Krisztina: „Én vagyok a petri gulyás…” Irodalmi-folklorisztikai szövegcsalád-vizsgálat és elemzés (II. rész)
KNAPP Éva: „Wirtusfű Wirágból kötöm Wers Rósáit”. Egy ismeretlen Berei Farkas András-nyomtatvány 1820-ból
KÜLLŐS Imola: Kapros János nótája. Egy katona kivégzési búcsúja a XIX. század első harmadából
VOIGT Vilmos: Rumy Károly György magyar népdalai – John Bowring számára
 



Forrás: reciti.hu





A kötet teljes tartama letölthető egyben, vagy tanulmányonként  a fenti webcímen!

2012. november 29., csütörtök

Kié a hagyomány? Mire szolgál? | Nemzetközi konferencia Kolozsváron

Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar  Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, az Európa Tanács F.E.R. – EURETHNO egyesülete és az 
MTA-KAB Néprajzi és Antropológiai Szakbizottsága szervezésében:

NEMZETKÖZI KOLLOKVIUM 

Kié a hagyomány? Mire szolgál? 

A hagyomány: kultúra, használók és forgalmazók között


A qui appartient la tradition? A quoi sert-elle?
La tradition entre culture, utilisateur et entrepreneur 
To whom does tradition belong? What do we do with it?
Tradition between culture, user and entrepreneur 
Cui îi aparţine tradiţia? La ce serveşte ea?
Tradiţia – între cultură, utilizator şi antreprenor


2012. december 6–7., Kolozsvár

Jeudi, 6 Décembre 2012 / Thursday, 6 December 2012
Joi, 6 decembrie 2012 / 2012. december 6., csütörtök

Salle de conférence de l’Hôtel Universitas (7 rue Pandurilor) / Auditorium of Hotel Universitas (Pandurilor Street nr. 7.) Sala de conferinţă Hotel Universitas (str. Pandurilor nr. 7.) / Universitas (Egyetemi) Szálló földszinti konferenciaterme

Matin / Morning / Dimineaţă / Délelőtt

9.00:    Ouverture / Opening of the Session
Deschiderea oficială a colocviului / A kollokvium hivatalos megnyitója

9.15: KESZEG Vilmos (Cluj-Napoca/Kolozsvár, Roumanie/Romania/România/Románia)
Tradition, société, mémoire / Tradition, Society, Memory
Tradiţie, societate, memorie / Hagyomány, társadalom, emlékezet
9.35: FOURNIER, Laurent Sébastien (Aix-en-Provence, France/Franţa/Franciország)
La patrimonialisation comme dialogue / Heritage as a Dialogue
Patrimonializarea ca dialog / Az örökségesítés mint párbeszéd
9.55: ŞTIUCĂ, Narcisa Alexandra (Bucureşti/Bucharest/Bukarest, Roumanie/Romania/România/Románia)
Living a Ritual: the Meaning of Căluş Today / Vivre un rituel: le sens du Căluş aujourd'hui
Trăind un ritual: semnificaţiile Căluşului azi / Rítusban élni: a Căluş mai jelentései
10.15: POZSONY Ferenc (Cluj-Napoca/Kolozsvár, Roumanie/Romania/România/Románia)
A Case of Patrimonization: the Chimney Cake (kürtőskalács) / Un cas de patrimonialisation: le kürtőskalács
Un caz de patrimonializare: cozonacul „kürtős / Az örökségesítés egy esete: a kürtőskalács

10.35–11.00 Pause / Coffee Break / Pauză de cafea / Kávészünet

11.00: SZABÓ Árpád Töhötöm (Cluj-Napoca/Kolozsvár, Roumanie/Romania/România/Románia)
Self-sufficiency, Moral Values and Cooperation: Traditional Reciprocal Work in Transylvania
Autosuffisance, valeurs morales et coopération: la tradition du travail de réciprocité en Transylvanie
Autarhie, valori morale şi cooperare: tradiţia muncii reciproce  în Transilvania
Önellátás, erkölcsi értékek és együttműködés: a hagyományos kölcsönmunkák Erdélyben
11.20: TÓTH Zsombor (Budapest/Budapesta, Hongrie/Hungary/Ungaria/Magyarország)
Ad Martyras… Persecution, Exile and Invented Traditions in Early Modern Culture
Ad Martyras… Persécution, exil et traditions inventées dans la culture de la modernité précoce
Ad Martyras… Persecuţie, exil şi tradiţii inventate în cultura epocii moderne timpurii
Ad Martyras… Üldöztetés, száműzetés és kitalált hagyományok a kora újkori kultúrában
11.40: VAJDA András (Cluj-Napoca/Kolozsvár, Roumanie/Romania/România/Románia)
The Role of Written Tradition in Sáromberke (Dumbrăvioara, Mureş County)
Le rôle de la tradition écrite à Sáromberke (Dumbrăvioara, dép. Mureş)
Rolul tradiţiei scrise în Dumbrăvioara, judeţul Mureş
Az írott hagyomány szerepe a Maros megyei Sáromberkén
12.00: TEKEI Erika (Cluj-Napoca/Kolozsvár, Roumanie/Romania/România/Románia)
Hungarian Folklore-Collections in Transylvania – Representation and Reception. Narrative Strategies and Conflicts
Les collections de folklore hongrois en Transylvanie. Représentation et réception. Stratégies narratives et conflits
Colecţii de folclor maghiar din Transilvania – Reprezentaţie şi recepţie. Strategii narative şi conflicte
Magyar folklórgyűjtemények Erdélyben – Reprezentáció és recepció. Narratív stratégiák és konfliktusok
12.20: BELLAT, Fabien (Versailles, France/Franţa/Franciország)
Appropriation, invention, et réhabilitation de tradition. Le cas de l’architecture en Russie
Appropriation, Invention and Rehabilitation of Tradition. The Case of Architecture in Russia
Exproprierea, descoperirea şi reabilitarea tradiţiei. Cazul arhitecturii în Rusia
A hagyomány kisajátítása,  feltalálása és rehabilitációja. Az építészet esete Oroszországban


12.40: ETIENNE, Guillaume (Tours, France/Franţa/Franciország)
Construire de l’autochtonie dans l’appropriation d’une célébration locale. La fête de Sainte-Solange (centre de la France) devenue tradition franco-portugaise
Building of Autochthony within the Appropriation of a Local Celebration. The Feast of St. Solange (Center of France) Becoming a Franco-Portuguese Tradition
Edificarea autohtoniei prin exproprierea unei sărbători locale. Sărbătoarea Sf. Solange (centrul Franţei) devenit tradiţie franco-portugheză
Az autochtonitás (őshonosság) kiépítése egy helyi emlékünnep kisajátításával. A francia–portugál hagyománnyá vált Szent Solange ünnep (Közép-Franciaország)
13.00: BALATONYI Judit (Pécs, Hongrie/Hungary/Ungaria/Magyarország)
Who “Owns” the Past (History, Traditions and Folklore)? Competing for the Local Traditions in Ghimeş
Qui est «propriétaire» du passé (histoire, traditions et folklore)? Les traditions locales comme objet de concurrence dans la vallée de Ghimeş
Cine „deţine” trecutul (istorie, tradiţii şi folclor)? Concurenţa pentru tradiţiile locale din Ghimeş
Kié a múlt (a történelem, hagyomány és a folklór)? Versengés a helyi hagyományokért Gyimesben
  
Après-midi / Afternoon / După-masă / Délután

15.20: JAKAB Albert Zsolt (Cluj-Napoca/Kolozsvár, Roumanie/Romania/România/Románia)
The Social Functions of Memory in Cluj between 1440–2012
Les fonctions sociales de la mémoire à Cluj entre 1440–2012
Funcţiile sociale ale memoriei colective la Cluj (1440–2012)
Az emlékezés társadalmi funkciói Kolozsváron (1440–2012)
15.40: PETI Lehel (Cluj-Napoca/Kolozsvár, Roumanie/Romania/România/Románia)
The Functions of a Religious Movement during Socialism
Les fonctions d'un mouvement religieux sous le communisme
Funcţiile unei mişcări religioase în timpul socialismului
Egy vallási mozgalom funkciói a szocializmus idején
16.00: TÖTSZEGI Tekla (Cluj-Napoca/Kolozsvár, Roumanie/Romania/România/Románia)
L'habillement comme force ordonnatrice d'une société locale - le cas du village hongrois transylvain de Méra
Traditional Costume as an Organizing Force of a Local Community – the Case of the Transylvanian Hungarian Village Mera
Portul – forţă ordonatoare în cadrul comunităţii locale. Cazul satului transilvănean maghiar Mera
A viselet mint szervező erő egy helyi társadalomban – Méra, egy erdélyi magyar falu esete
16.20: EUVRARD, Elisabeth (Sardegna/Sardaigne/Sardinia/Szardínia, Italie/Italy/Italia/Olaszország – Aix-Marseille, France/Franţa/Franciország)
Les jeux traditionnels en Sardaigne entre folklore, développement local et patrimoine
Traditional Games in Sardinia between Folklore, Local Development and Heritage
Jocurile tradiţionale din Sardinia între folclor, dezvoltare locală şi patrimoniu
Hagyományos játékok Szardíniában a folklór, a helyi  fejlődés és a kulturális örökség között
16.40: VAILLANT, Anaïs (Aix-Marseille, France/Franţa/Franciország)
Quand le musée fait la tradition, s'en défait et cherche à la repenser. Parcours d'un musée des arts et traditions populaires en Provence au cours du XXe siècle
When the Museum Makes the Tradition, It Disbands and Tries to Reconsider Itself. The Course of a Museum of Popular Arts and Tradition in Provence during the 20th Century
Când muzeul creează tradiţia, se delimitează de ea şi încearcă să o regândească. Parcursul unui muzeu de artă şi tradiţie populară din Provence în secolul al XX-lea
Amikor a múzeum hagyományt teremt, elhatárolódik tőle, s újragondolja azt. Egy Provence-i népművészeti múzeum 20. századi pályája

17.00–17.30 Pause / Coffee Break / Pauză de cafea / Kávészünet

17.30: FIORILLO, Alessia (Perugia, Italie/Italy/Italia/Olaszország)
Fêtes des saints et patrimoines culturels à Montepulciano (Toscane, Italie)
Feasts of the Saints and Cultural Heritage in Montepulciano (Tuscany, Italy)
Sărbătorile sfinţilor şi patrimonii culturale în Montepulciano (Toscana, Italia)
A szentek ünnepei és kulturális örökségek Montepulcianoban (Toszkána, Olaszország)
17.50: SZALMA Anna-Mária (Cluj- Napoca/Kolozsvár, Roumanie/Romania/România/Románia)
Heritage in the Family. Photography and Photo’s Usage in the 20th Century
L’héritage immortalisé. La photographie de famille et les usages de la photographie au XXième siècle
Patrimoniul de familie. Fotografierea şi utilizarea fotografiilor familiale (private) în secolul XX.
Örökség családi körben. A családi fényképezés ás fényképhasználat a 20. században

18.10: Discussion et clôture du colloque / Discussion and closing of the conference
Dezbatere şi închiderea conferinţei / Vita és a konferencia zárása

Table ronde: A qui appartient la tradition? A quoi sert-elle? La tradition entre culture, utilisateur et entrepreneur
Round table: To whom does tradition belong? What do we do with it? Tradition between culture, user and entrepreneur
Masă rotundă: Cui îi aparţine tradiţia? La ce serveşte ea? Tradiţia – între cultură, utilizator şi antreprenor
Kerekasztal-beszélgetés: Kié a hagyomány? Mire szolgál? A hagyomány: kultúra, használók és forgalmazók között

Vendredi, 7 Décembre 2012 / Friday, 7 December 2012
Vineri, 7 decembrie 2012 / 2012. december 7., péntek
  
10.00:  Excursion / Excursie / Kirándulás
 Itinéraire / Itinerary / Traseu / Útvonal: Cluj-Napoca / Kolozsvár ― Rimetea / Torockó Colţeşti / Torockószentgyörgy ― Cluj-Napoca / Kolozsvár)

A kollokvium programjának letöltése: PDF 

2012. november 20., kedd

2012. november 4., vasárnap

Convivium | vallástudományi konferencia



A konferencia néprajzos előadói: 

Voigt Vilmos: "Der Mensch ist, was er Ißt" (November 6. kedd, 10.40-11.00)

Bárth Dániel: Ételek és italok megáldása: népi igények és egyházi kínálat a kora újkortól napjainkig (November 6. kedd, 11.40-12.00)

Vincze Kata Zsófia: A kóserság társadalompolitikája (November 7. szerda, 10.40-11.00)

Az előadások helyszíne: ELTE BTK, 1088. Múzeum krt. 4/F, Kerényi Károly terem


November 7-én szerdán 14 órától a konferencia utolsó programjaként kerül sor
az  ELTE Vallástudományi Önképzőkör következő ülésére (ELTE BTK, Múzeum krt. 4/F, 215-ös terem), 

Mogyorósi Ágnes 

(BBTE, Kolozsvár, Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, doktorandusz)

A csatkai cigánybúcsú 

című vendégelőadásával. 

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!